Két nappal eltolta a kormány a konvektorcsere-pályázatot, kicsit fura, hogy miért
A hivatalos indoklás szerint közbejött a személyijövedelemadó-bevallás.
A hivatalos indoklás szerint közbejött a személyijövedelemadó-bevallás.
A tágas utas- és csomagterű típus első példányát maga Vlagyimir Putyin látta el kézjegyével.
Indul a második otthonteremtési közösség.
13 gyártó mintegy 30 autóval képviselteti magát a budapesti rendezvényen, melyet a későbbiekben meg is szeretnének ismételni.
A stuttgarti márka legnagyobb divatterepjárója komoly teljesítményű benzin- és dízelmotorokkal készül. És akár a 2,5 millió forintos nagycsaládos állami kedvezmény is igényelhető lesz rá.
Már nem kell sokat várnunk a budapesti Tesla átadóhely megnyitására, ahol az amerikai gyártó teljes kínálata elérhető, kipróbálható lesz. Ez még nem hivatalos márkaimportőri szint, de több, mint murvás parkolóban történő autóátadás.
Az iparkamara elnöke szerint hiába a magyar az egyik legképzettebb, legjobb munkakultúrával bíró és arányaiban is kedvező árú munkaerő a világon, a profit mindent visz. Parragh László a hvg.hu.nak adott interjújában azt mondta, ha a magyar kormány nem adott volna milliárdokat a német autógyárnak, fizetett volna Szlovákia vagy Románia. Az elnököt kérdeztük arról is, hogy mekkora a befolyása az oktatásra, kudarc volt-e a szakoktatás átalakítása, valamint a tankötelezettség felső korhatárának csökkentése.
Mutatunk egy a korát abszolút megelőző kiváló családi autót, amire ülései száma alapján járna a 2,5 milliós kevdezmény. De nem új autó, ezért kiesik a pixisből.
Személyekkel megpakolva, biciklikkel és csomagokkal teletömve is nyúztuk a legújabb oroszlános típust, melynek akkora a beltere, hogy még egy rögtönzött kispályás focimeccset is tudtunk benne tartani. Nem mellesleg a 7 ülésesekre járó állami támogatás is igényelhető rá.
Az állami támogatás mellé a márkakereskedők várhatóan egyedi ajánlatokkal terelgetik majd egy-egy modell felé a vevőket.
Mutatunk néhány olyan autót, amelyekre polgárpukkasztó áruk, méretük és teljesítményük ellenére is támogatást ad az állam.
Az újHÁZ Centrum szakértői szerint további állami ösztönzőkre van szükség ahhoz, hogy az évi 40 ezer új lakás felépítését elérjük, mert tavaly már kevesebb természetes személy mert belevágni az építkezésbe.
Elon Muskék piacra dobták a legolcsóbb Model 3-at, ezzel párhuzamosan pedig a típus hazai árára is fény derült.
Visszavonta a Momentum Mozgalom költségvetési támogatásának felfüggesztését az Állami Számvevőszék. A Párbeszéd Magyarországért Párt esetében ugyanakkor továbbra is érvényben van az intézkedés.
A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség idén induló meghívásos sorozatának egyik állomása Budapest lesz.
A kormány nem most először fogja új autók beszerzését támogatni, legutóbb igen sok feltételnek kellett megfelelnie a 8-9 fős kocsiknak.
Mutatunk egy olyan új járművet, mellyel elvileg egyszerre akár több állami támogatás is igénybe vehető lesz.
A pénzt, csaknem 12 milliárd forintot, munkahelyteremtésre lehet költeni.
Nyílt levelet írt kilenc tagszervezete a Magyar Teniszszövetségnek, amelyben rendesen megszórják kérdésekkel annak vezetőit.